Facebook


  FŐOLDAL  SZAKOSZTÁLYOK  SPORTKÖZPONT  KAPCSOLAT



CSATLAKOZZ

CSAPATTAGOK
TISZTELETBELI TAGOK
DICSŐSÉGFAL
ADÓ 1%



TÁMOGATÓINK

merkapt1 trek1 fnt_projekt1
high5_1 hajtany1 moose1
heavytools1 mountainbikeblog rudyproject1

STRAVA



BRINGABANDA MTB PIKNIK

HEGYIKERÉKPÁR 2013-06-22

Június 22-én, szombaton, immáron hetedik alkalommal került megrendezésre a 950 lakosú Vértesbogláron a MTB Piknik, amely idén is a Mountainbike Challenge sorozat részeként került lebonyolításra. A legkisebbeknek egy 8 kilométeres, míg a juniorok és felnőttek 20 és 50 kilométeres távokon indultak.

A csapat részéről, a megszokott módon, ezúttal is nagy volt az érdeklődés a verseny iránt, így 10 fős egységgel vettünk részt a Pikniken. A 20 km-es távon Szilvi és Háden Tomi, míg az 50 km-en Jucus, Orsi, Alex, Csabi, Zézó, Buki Gaál Tomi és én indultunk. Jó hangulatban telt a készülődés és a start sem volt túlmisztifikálva.

mtb_pinik_csabi_2013

Az idei pálya nyomvonala kicsit más volt, mint az eddig megszokott, kevesebb volt az aszfalt és változatosabb a talaj. Az utóbbi napok nagy melegét és szárazságát még a nevezéskor eleredő eső sem tudta feledtetni, így helyenként igen mély homokban tekertünk felfelé, lefelé és síkon is. Ez a legmókásabb lejtőzéskor volt, mert még a pár méterrel előttünk haladót sem lehetett látni a nagy porfelhőben. Az ember csak érzésre ment és bízott benne, hogy az előtte haladó jó nyomon megy és kikerül minden akadályt, gödröt. Én megúsztam esés nélkül, de nem mindenki volt ilyen szerencsés.

mtb_pinik_2013

Az új pálya miatt viszont sok eltévedés is volt. Bár rémlett a régebbi nyomvonal mégis az egyik kanyarban rossz helyre volt téve a szalag (és nem a rendezők helyezték oda) és ezért többen látogatásukat tették egy kilátónál velem együtt. Visszatérve a forró nyomra találkoztam Bukival és innentől kezdve együtt mentünk a célig. Időnként persze próbára tettük egymást, de beláttuk, hogy egységben az erő és a célig húztuk, vontuk egymást.

mtb_pinik_befuto_2013

Sikerült is elég szép idővel letudnunk a hosszabbik távot, Buki a kategóriájában 6., én 8. lettem. A rövidtávon induló Szilvi és a Tomik ekkor már a célban voltak. Az első jó hír az volt, hogy Szilvi abszolút második és kategória első lett. A középtávon beérkező lányaink szintén dobogós pozíciókban gurultak át a célvonalon. Jucus 2. lett a master 1-es lányok között, míg a záró motorossal a nyomában Orsi gördült be a 3. helyre, aki rögtön állhatott is fel a dobogóra, mert ekkor már javában zajlott az eredményhirdetés.

mtb_piknik_jucus

Ezzel az erőpróbák még nem értek véget, hiszen hátra volt még a nagyszerű ebéd elpusztítása, amely ezúttal is babgulyás, túrós tészta és az elmaradhatatlan lekváros fánk volt. Szerencsére ezt az akadályt is sikerrel vette mindenki, így igazán eredményes napot zárhattunk. 

mtb pinik dobogos 2013_1

Beszámoló: Pásztor Laci
Fotók: Kocsi Imre, Danó Péter – hegyibringa.hu


CIKKAJÁNLÓ



2017-08-17  HEGYIKERÉKPÁR

SIKERES SZERVEZÉS, EREDMÉNYES VERSENYZÉS

Nagy érdeklődés mellett rendezte meg csapatunk augusztus 12-én a nyolcadik MOFÉM Underworld Kupát, amelyen öt futamban 200 induló csapott össze. [...]




KOMMENTEK











Kérlek add meg számmal az alábbi két szám összegét: hét + négy =