FRUŠKA GORA MARATON

HEGYIKERÉKPÁR 2010-05-16

Az első igazán dagonyázós versenyem. Az egész hegy nem sokkal magasabb mint 500 méter, így változatos útvonalra lehetett számítani, sok rövid emelkedővel, lejtővel. Ez maradéktalanul be is jött, pihenős szakasz nem nagyon volt még a rövid távon sem. A kiírásban szereplő szinteket jócskán túlléptük mire végigtekertük a 36 km-es rövid, illetve 56 km-es középtávot.

Eredetileg négyen mentünk volna Merkaptból, de Alex és Nyerges Zoli végül az ítéletidőre hivatkozva lemondták. (sajnálhatjátok!) Mások is megijedtek az időtől, a 300 előnevezettből csak 145-en indultak el. Zéézóval már szombaton, szakadó esőben leautóztunk anyukámhoz Szerbiába, így nem volt kérdés, hogy felmegyünk a hegyre, ha kisbalták esnek is.

Nem sokkal 8 előtt már fent is voltunk a rajthelynél. Ami a szervezést illeti, a szomszédok nem kapkodnak: a kiírás szerint 9-kor van rajt, de amikor mi odaértünk még nem lehetett felvenni a rajtszámokat, épp akkor pakolták be a szervezők a cuccot a menedékházba. A felvezető motoros pedig felszáguldott a hegyre néhány útjelző táblával megrakodva. Ja, hogy még csak most jelölik az útvonalat? Később kiderült, hogy nem akkor rakták ki a táblákat, hanem némi módosítást eszközöltek az útvonalon, mivel egyes szakaszok járhatatlanok voltak. Ez főleg a hosszútávot érintette, melyet jócskán lerövidítettek. A rövid és a középtáv csak egy lejtővel lett szegényebb.



Végül sikerült felvenni a rajtszámokat. A szervezők úgy döntöttek, hogy a hölgyektől mégsem kérnek nevezési díjat, úgyhogy csak Zéének fizettünk kemény 7 eurót. Kaptunk pólót is és a célban meleg gulyás várta a beérkezőket. 9 körül már mindenki a rajt környékén körözött, majd jött az infó, hogy rajt fél 10-kor lesz. Állítólag az útvonalváltoztatások miatt nem tudtunk időben indulni. A startpisztoly végül is negyed 11 körül dördült el, addigra mindenki kellőképpen odafagyott a bringához :-) Az első emelkedőn aztán bemelegedtünk, és következett az a lejtő, amitől a szerb fórumozók annyira féltek. Már a verseny előtt egy héttel azzal rémisztgették egymást, hogy ott beragadunk, nagyon meredek, keskeny, és most még csúszni is fog... Szerintem egyáltalán nem volt vészes, annál sokkal keskenyebb, csúszósabb, meredekebb lejtők jöttek később. Ezen sikeresen lejutva, átszáguldottunk a főúton vissza be az erdőbe. Megint mászás.

A talaj sok helyen olyan kemény agyagos volt, hogy még ez a sok eső is csak a tetejét tudta meglágyítani, egy vékony, de annál csúszósabb réteget képezve. Az ilyen felfeléken néha elkapart a hátsókerék, kétszer sikerült is keresztbe fordulni az úton. De megúsztam az egész versenyt esés nélkül. Az első mászás után egy nem túl meredek, de annál ragadósabb hosszú lejtő vitt le a földekhez. Ezen én nem nagyon tudtam tekerni, olyan volt mintha nagy hóban mennék, állandóan kifordult az első kerék. Akkor leszállás, bokáig merültem a cuppogós sárba :-) Ezen a szakaszon nem találkoztam senkivel, tök egyedül cuppogtam végig. Azt hittem én vagyok az utolsó.

A földekről ismét be az erdőbe, mászni felfelé Stražilovora, Branko sírhelyéhez. Itt már utolértem egy nagyobb csapatot, sőt a mögöttem lévőket is láttuk fentről ahogy araszolnak felfelé a szerpentinen. Szuper, mégsem én vagyok az utolsó :-) Az emelkedő vége lépcsősen vezetett felfelé, az út egy idő után 180 fokban visszafordult, mentünk egy kicsit, majd ismét kanyar. Itt fent szusszantunk egyet, találkoztam a végül másodikként beérő lánnyal is. Egy ideig mentünk együtt, de ő felfelé erősebb volt. A sírhelytől gurultunk kicsit lefelé, itt maradt ki a Grgeteg kolostorhoz vezető lejtő, majd irány a szétlőtt tv torony. Ez a szakasz fent ment a gerincen, kis mászás, kis lejtő, kis mászás, kis lejtő. Innen már nem voltak túl meredek emelkedők, de sok helyen kénytelen voltam kistányéron mókuskerekezni. El is fáradtam már kicsit, és sokkal nehezebb volt a saras talajon mászni. A tv toronytól aszfaltos út vezetett az Iriški Venac-ig.

Itt kezdett el szemerkélni az eső, addig szerencsére elkerülte a hegyet. Az aszfalton már éreztük, hogy fúj a szél is rendesen. Innen már többé kevésbé ismertem az útvonalat, túráztunk már errefelé gyalog. Leszáguldottunk aszfalton (szerintem ez volt a leghosszabb egybefüggő lejtmenet), majd ismét be az erdőbe, még 5 km föl-le-föl-le és végül kiértem az aszfaltra, ami már a célhoz gurult le.

A frissítés jó volt, kaptunk banánt, finom édes narancsot, „cerbonát”, vizet. Útközben nem nagyon fáztam, de miután beértem magamra húztam az összes fellelhető száraz pulcsit. Beültem a kocsiba, 5 fok volt kint. Amikor elindultunk még volt 8. Az eredményhirdetést már nem vártuk meg, mivel minden távon csak az első három beérkezőt díjazták, és a legjobb női versenyzőt. Zéé is átfagyott mire beért a középtávról, így gyorsan bepakoltuk a bringákat és visszagurultunk Temerinbe, ahol anyu már forró halászlével várt. Jó kis verseny volt, változatos útvonalon, sok rövid lejtővel és emelkedővel. Volt benn köves, gyökeres, saras, agyagos, mindenféle. Útközben többen is küzdöttek szakadt lánccal, váltókkal, defektekkel, az én bringám szerencsére bírta a strapát.

A rövidtávot 69-en teljesítették, 15-en feladták. Én 3:27:58-cal értem célba, 3. lányként a 9-ből.

Beszámoló: Szántai Vecsera Orsolya