FERTŐ-TÓ KERÜLÉS PLUSZ 450 KM RÁADÁS

HEGYIKERÉKPÁR 2010-07-07

A tavaly őszi Fertő-tó megkerülés után felmerült a gondolat, hogy jövőre ezt úgy kellene véghezvinni, hogy nem csak a tavat kerülöm meg, hanem a Tordas-Sopron távolságot is bringával teszem meg. Terv tehát a következő volt: 1 nap Tordas- Sopron, 2. nap Fertő tókerülés, majd 3. nap pihenő és 4. nap Sopron–Tordas.

Július 2.-án pénteken indultam útnak, szolgálat után reggel 7 órakor. Az időpontnak csak annyiban van jelentősége, hogy a hajnali hűvös időt sikerült elkerülnöm, így majdnem végig a 30 fokos kánikulában tekertem le a távot. Bringám a régi fekete Magellan Pyxis Team vázra építet jelenlegi túragumikkal felszerelt edzőgép, egy nem épp rávaló kölcsön csomagtartóval, és rajta 2 hatalmas oldaltáskával, aminek következményeképp a bringa enyhén farnehézzé vált.

Nem terveztem sok cuccot vinni magammal, de a négynapi ruha, az útravaló kaja mennyisége és a 2-3 liter víz, na és a szerszámos készlet egy része enyhén megnövelte a bringa tömegét.

Útvonalat a „viamichelin” útvonaltervezővel terveztem, mert ez volt az egyetlen útvonaltervező, melyjel lehetett kerékpáros útvonalat tervezni, vagyis az alsóbbrendű kerékpározható utakat használta. (aki tud hasonló használható tervezőt az jelezze - a szerk.)

A pontos útvonal a következő volt az 1. nap:
Tordas- Martonvásár-Kajászó-Felcsút-Tatabánya-Tata-Bábolna-Győr-Csorna-Kapuvár-Fertőd-Balf-Sopron

220 km, 9 óra 38 perc, 22,6 km/h átlag. 

Tatabányáig az útvonallal semmi gond nem volt, majd Tata belvárosában egy körforgalomnál telefonos segítséget kértem a helyi szakembertől Balutól, kinek közreműködésével sikerült a városból kikeveredni. Ja igen, csak az útvonaltervező leírása volt nálam, térkép nem.

Érdesség volt az út során, amikor Kocs községbe beérve megláttam, hogy a helyi őt fős lánycsapat hogyan edz egy szekértoló versenyre. Egy hatalmas fa szekeret, a község hosszú és elég durva emelkedővel megáldott főutcáján hatalmas lelkesedéssel tolták fel. Ilyen gyönyörű női vádlikat még sose láttam.

Győr városában ismét sikerült enyhén eltévedni, majd egy bringás boltban útbaigazítottak, bár a következő útvonalat nem ajánlották a hatalmas forgalom miatt, de hát ők sem tudtak jobbat. Egy rövid szakaszon Győr után haladtam az 1-es főút forgalmas, bringával tiltott szakaszán, majd a 85-ös főúton vagy 60 km-t Fertődig, ami szintén iszonyat forgalmas volt, és nagyon unalmas. Fertődtől megunván a délutáni csúcsforgalmat felmentem Balf felé, ahol a dimbes-dombos út totál kikésztett, és alig vártam hogy Sopronba érjek. Sopron belvárosában egy rég nem látott barátom felismerte a Merkaptos mezemet, és elkalauzolt Tóniékhoz, akik a következő napokban elszállásoltak. Este Olivia vendégszeretetét élveztem, majd miután túltettem magam az enyhe napszúráson és Tóni is hazaérkezett a színházból, nekiálltunk az elveszített tápanyagok pótlásának és citromos sör formájában a folyadékpótlásnak, gondolván a holnapi vagyis a következő szakaszra.

A 2. napon, vagyis szombaton Tónival a Fertő-tó megkerülésére készültünk. Tanulván a tavalyi tapasztalatokból, idén az ellenkező irányba kezdtük a túrát, így már a nap elején túltettük magunkat a pénteken is bejárt Balfi út dimbes dombos szakaszán. Tavaly nagyon feltűnő volt hogy mindenki szembe jön velünk, még gondoltuk is, hogy biztos mi megyünk rossz irányból, de idén szintén ugyanezt tapasztaltuk.

Utunk során feltérképeztük a Fertő-tó körül az összes vízvételi lehetőséget, de egy-két helyen így is pótoltuk a 30 fokos hőségben elveszített folyadékot egy üveg Coca Colával vagy épp a megszokott gyenge alkoholtartalmú citromos sörrel. A tavat rengetegen kerülik, vagy épp résztávokat tesznek meg, de főképp osztrák bringások, mivel az útvonal nagy része Ausztriába megy. Érdekes volt megfigyelni, hogy ki milyen arccal teker, és ebben a hőségben nem sokan mosolyogtak. Idén sikeresen felidézve a tavalyi útvonalat, sikerült nem nagyon eltévedni, így a nap mérlege 134 km lett és a távot 6 óra 20 perc alatt tettük meg 21 km/h átlaggal.

A 3. napot pihenőnapnak jelöltük ki, főleg hogy a hétfői hazaútam előtt azért nem ártana egy kicsit lazítani is. Na jó azért nyugodni nem bírtunk, és könnyű cuccal áttekertünk Ausztriába majd vissza, fel a Lövérek felé a Szalamandra tóig és haza, ahol már finom ebéddel vártak minket. Délután besétáltunk a városba és egy hatalmas gyümölcsös fagyikehely után még sok gombóc fagyit is legyűrtünk. E napon tekertünk kb. 30 km-t. Este újra felszereltem bringámra az oldalzsákokat, és felkészítettem a hétfői hazaútra.

A hazaút, vagyis a 4. nap.
Reggel 4-kor keltem, hogy 5 kor még a hajnali hüvősben útnak tudjak indulni. Hazafelé egy másik útvonalat választottam, elkerülvén részben a 85-ös főutat és a győri hatalmas forgalmat.

A pontos utvonal: Sopron-Pinnye-Csapod-Cirák-Beled-Páli-Kemenesszentpéter-Egyházaskesző-Nemesgörzsöny-Nagyacsád-Pápa-Városlőd-Herend-Bánd- Márkó-Veszprém-Litér-Berhida-Ősi-Sárkeszi-Székesfehérvár-Pákozd-Sukoró-Velence-Martonvásár-Tordas

234 km, 9 óra 50 perc és 23,5 átlag.

Sopronból most nem mentem el Balf felé, gondolván reggel még nincs nagy csúcs, így a 85-ös kezdő szakaszán indultam, majd Pinnye községnél jobbra le a főútról. Ez annyiba volt rossz választás hogy ez az út nem arra ment amerre terveztem, de a községbe érve egy helyi fiatal útba igazított, és egy szakaszon egy köves mezőgazdasági úton mehettem hatalmas napraforgótáblák közt. A műútra visszaérve Pápa felé vettem az irányt, több folyót kereszteztem, mint pl. Vág, Rába, Marcal. Nagyon hangulatos táj és jórészt forgalomtól mentes utakon haladhattam. Pápa volt az első város, amiben sikerült egyből keresztültalálnom, majd Városlőd felé vettem az irányt. A Nyugati Bakony régiót elérve kicsit megváltozott a környék, a dimbes dombos tájat a hegyek váltották fel, és a hatalmas hosszú emelkedőkön eléggé megszenvedtem. Féltávnál, felérve talán az utam legmagasabb pontjához megálltam egy kicsit ejtőzni, megettem az életmentő szendvicset és banánt, majd irány Várslőd.

Városlőd határába lassan már megszokásból elkevertem, mivel próbáltam elkerülni a 8-as főutat, de hát ezt nem lehetett kihagyni és egy szakaszon kénytelen voltam Veszprémig a 8-as főút mellett 10 cm-el a füvön haladni. Főképp hogy a 8-as autóút és 110 km/h a sebességhatár sok részen, és az autósok nagy része ezt a minimumként gondolja. A következő 50 km Székesfehérvárig jórészt eseménytelenül telt, dombra fel majd dombról le, és a kilométerek folyamatos számolása.
Székesfehérvárra beérve véletlenül a már hírből hallott „Jolán” fagyizóba botlottam, ahol megleptem magam egy hatalmas fagylaltkehellyel. Egész utam során itt a Budai úton történt az első incidens egy kisteherautó sofőrrel, aki zokon vette, hogy bringával, ahogy ő fogalmazott „mint egy állat” átakarok menni a nekem zöld jelzésen, a zebrán, ami ráadásul kerékpárút is. Persze az, hogy neki piros volt a lámpa az nem zavarta.

A város után a már jól ismert velencei tó környéki falvakon haladtam hazafelé. Pákozd és Sukoró közt hallottam egy fémes csörrenést, majd hátranézvén észleltem hogy a bal hajtóművemből a hajtókarrögzítő csavar elrepült. Szerencsére volt nálam szerszám és így már nem is cipeltem hiába. Azért nagyot csalódtam az új monoblokkban, amiből egyszerűen kitekeredik a csavar. Martonvásárba érve egyből rövidítésre gondoltam, egy földes út felé vettem az irányt, hogy a túra végére egy kicsit össze is porolhassam a bringámat.

A túra ezzel a végéhez ért. Egy hosszútávú országúti bringásnak valószínűleg nem nagy dolog, de számomra nagyon szép teljesítmény a közel 4 nap alatt (pihenőnappal is számolva) letekert 610 km. Sose tekertem még egymás utáni napokon ekkora távokat, de a következő terv már megfogalmazódott és végrehatásra vár. Addig is hétvégén irány a Hortobágy maraton. 

Beszámoló: Gaál Tamás